A metálbordó Maserati csöndben, méltóságot és erőt sugározva suhant a montreali éjszakában. Evan a hátsó ülésen játszott G.I Joe figuráival, aminek legújabb darabját az esti, szülinapi parti előtt kapta édesapjától. Bár a legtöbb 11 éves kis srác már régen keresztben feküdve szunyókált volna a hátsó ülésen, vagy éppen anyja fülét ráncigálta volna, hogy mikor érnek már haza, Evan annyira belemerült a játékba és gondolatait annyira magával ragadták az elmúlt pár óra eseményei, hogy az álmosság még csak meg sem környékezte aznap este. Édesapja magabiztosan, hosszú évek rutinjával vezette a 225 lóerős Maseratit. Amikor csak tehették és Bryan Hughes-nak nem kormányzati autóval és sofőrrel kellett utaznia, mindenhova ezzel a kocsival mentek. Lilian, Evan édesanyja soha nem szeretett igazán vezetni, de amikor Bryan úton volt, a Maserati pedig a garázsban állt, mindig talált indokot arra, miért van szüksége aznap autóra.

Lilian hátrafordult az anyósülésről és mosolyogva nézte, ahogy Evan önfeledten játszik. Néha egészen elképesztő, hogy kisfia milyen művészi érzékkel mozgatja az élethű figurákat, mintha csak egy filmet néznék - gondolta.

- Nem vagy álmos, kicsim?

- Nem, Anyu. Kicsit sem. - válaszolta Evan anélkül, hogy felnézett volna a játékból.

A szülők mosolyogva egymásra kacsintottak. Bryan nagyon finoman feljebb tekerte a hangerőt a magnón.  Kellemes blues zene szólt a hangszórókból, John Lee Hooker előadásában.

- Benedicték nagyon szépen megszervezték a gyerekek születésnapját. - összegezte egy mondattal az estét Lilian.

- Tényleg nagyon jó kis buli volt, de azért az egy kicsit kellemetlen, hogy nem fogadtak el egy centet sem. - kifogásolta Bryan, miközben egyesbe kapcsolt és kilőtt a zöld lámpánál.

- Jó, egy kicsit talán, de te is tudod, hogy...JÉZUSOM, VIGYÁZZ!!!

Evan annyira belefeledkezett a játékba, hogy észre sem vette a hirtelen fékezést, csak akkor eszmélt fel, amikor az autó hatalmas csattanással belerohant egy régi, ütött kopott Chevrolet teherautóba. Az ütközés erejétől a kocsi motorházteteje egészen a szélvédőig felgyűrődött, az üvegek és a szélvédő pedig óriási zajjal robbantak be az utastérbe. Evan feje hatalmas erővel csapódott a vezetőülés háttámlájának. Kész csoda, hogy a fiú nem ájult el azonnal. 

- Evan...kicsim...ne...

Mintha édesanyja hangját hallotta volna, de olyan erőtlennek és távolinak tűnt. Próbálta nyitva tartani a szemét, de mindenhol csak vért látott. Mintha két alak közeledett volna az autó felé. Próbált kiáltani, de a hangszálai nem engedelmeskedtek. Beszélni akart a szüleihez, de egy hang sem jött ki a torkán, csak feküdt az ülésen magatehetetlenül.

Evan még halotta saját ordítását, amikor rémülten, izzadságtól csurom vizesen ugrott fel szállodai szobája ágyáról.