2012. december 4. Földközi-tenger

Három nap telt el azóta, hogy a török teherhajó kifutott az Antalya-i kikötőből. Salgir legutóbbi tájékoztatása alapján huszonnégy órán belül kikötnek Alexandriában. Evan már az első napon megtalálta a közös hangot a legénység tagjaival. Salgiron kívül még hárman voltak akik beszéltek valamennyit angolul, de a többiek sem zavartatták magukat, ha meg akartak osztani valamit Evannel, vagy éppen tréfálkozni próbáltak vele. Mutogattak kézzel, mutogattak lábbal és ezekkel a mozdulatokkal néha felejthetetlen pillanatokat szereztek újdonsült "kollégájuknak".

Alig hagyták el a kikötőt, amikor még török vizeken átestek az első ellenőrzésen. A partiőrség körében is ismerős lehetett a hajó, ugyanis az ellenőrzés igencsak felületesre sikeredett. Salgir és az egyik hadnagy váltott két mondatot majd a partiőrség tovább állt. Az út további része is hasonlóan nyugodtan telt, egy kisebb vihart leszámítva, amikor egy konténer elszabadult a negyedik blokkban. Evan hálát adott az égnek, hogy nem abban a konténerben parkolta le a Mitsubishit.

Az egyik munkás, akit a többiek Ziyanak hívtak éppen kedvenc filmjéből játszott el egy részletet, amit a többiek hangos röhögéssel jutalmaztak. Salgir a hídon beszélgetett a másodtiszttel, a gépész pedig éppen az egyik elromlott olajszivattyút próbálta megjavítani. Bár Evan nem érezte magát veszélyben a legénység tagjai között, a biztonság kedvéért ezt az alkalmat használta ki arra, hogy magára zárja kabinját és műholdas telefonján, titkosított kapcsolaton keresztül értesítse egyiptomi emberét, érkezése várható idejéről.

Egy gázai irodaépület mélygarázsában kialakított irodában megcsörrent a telefon. 

- Megérkezett? - kérdezte angolul, de arab akcentussal egy mély férfihang miután felvette a telefont

- Holnap este, nyolc óra. Már várják. - jött a válasz azonnal.

Szerző: Jin_Ke (Fotelkommandó)  2012.12.06. 11:59 Szólj hozzá!

Címkék: telefon hajó csempészet gáza földközi-tenger

A bejegyzés trackback címe:

https://villamregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr204950459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása