2012. november 30. Törökország, Ankara

Átlagos novemberi este volt, ami Törökországban sem melegnek, sem pedig hidegnek nem nevezhető. Az évnek ebben a szakában pont olyan kellemes az utcákon sétálni, mint akármelyik tavaszi délutánon. Evan Hughes a teraszról nézte az utcán lézengő embereket, akik munkájuk végeztével tartottak hazafelé, vagy éppen bevásárolni, esetleg meginni egy korsó sört a legközelebbi "kocsmában". Bár a legtöbb török muzulmán, a ramadan idején kívül a férfiak előszeretettel fogyasztanak alkoholt, egy jó hideg Efes sörre pedig kevesen tudnak nemet mondani a napi robot után. Ankara külvárosi részei közel sem olyan forgalmasak mint a központ, de sok turista szemében pont ezért közkedveltek. Az éjszakák valamivel csendesebbek, de a főbb autóutak, illetve autópályák viszonylag hamar elérhetőek, ezért az átutazók gyakran kerestek maguknak szállást ezeken a környékeken. Az itt található hotelek tulajdonosai pontosan tisztában voltak a városrész előnyeivel, ezért kapzsi módon megpróbálták az árakat a belvárosi díjszabásokhoz igazítani. Azonban voltak akik kifejezetten az átutazók pénztárcáihoz próbáltak igazodni és a többiekhez hasonló színvonallal, de vonzóbb árakkal igyekeztek becsalogatni a vendégeket. A City Hotel Ankara is ezek közé tartozott.

Evannek nagyon sok kilométer állt a háta mögött, amikor délelőtt becsekkolt a hotel recepcióján. Ha megkérdezték volna, nem biztos, hogy pontos választ tudott volna adni arra, mikor indult el Sault Ste Marie-ből. Az elmúlt napokban megfordult Portugáliában, Németországban, Ukrajnában és Romániában is. Most a teraszon állva és mélyeket lélegezve a friss őszi levegőből, arra gondolt, mennyivel könnyebb lesz kipihenten továbbindulni Egyiptom felé. Az órájára nézett. Mindjárt este hét, ideje vacsorázni és felkészíteni a terepjárót a holnapi útra. Legkésőbb másnap este tízre Antalya-ba kell érnie, hogy onnan tovább hajózzon Egyiptomba. Evan megdicsérte magát, amiért a City Hotelt választotta, hiszen a D200-as út alig 10 percre volt a szállodától.

Az ügyeletes séf fantáziavilága nem volt túl színes, az esti menü közepesen elkészített, cserébe bőséges adagokban tálalt török ételekben merült ki. Előételnek kisirt, főételnek pedig Ízmir köftét szolgáltak fel. Evan mégis hálát adott a konyhafőnöknek, amiért desszertként nem baklavát, vagy izmini pismaniy-ét szolgáltak fel, mert ezek túl édesek lettek volna számára. A tavik gogsü ennél jóval emészthetőbbnek bizonyult, bár első ránézésre nem szavazott túl sok bizalmat a zselatinos csirkemellnek. Bár a vacsora nem tartozott élete legjobbjai közé, összegezve a maga mögött hagyott utat, elégedetten hajtotta álomra a fejét és kész tervekkel állt a következő nap elébe.